Aktuális hírek


Kórusénekesek jelentkezését várjuk! Nyomtat Email

Kedves Kórusénekesek!

A pomázi Magyar Kóruskastélyban 2010. július 16-tól 24-ig megrendezésre kerül
ő VII. Nemzetközi Nyári Kórusakadémia kórusába magyar énekeseket keresünk! Az akadémia kórusa 4 napon át Kiss Csaba karnaggyal próbálja a programot, majd ezt követően a július 24-én, szombaton este 18.30-kor a budapesti Szervita téri templomban felcsendülő zárókoncertig az akadémia oratóriumvezénylési kurzusának hallgatói próbálják a műveket - immár az akadémia szimfonikus zenekarával együtt.

A program: G. F. HANDEL: Dettingeni Te Deum és J. S. BACH: Magnificat BWV 243

Akinek kellemes nyári id
őtöltésként lenne kedve csatlakozni a kórushoz egy nagyobb lélekzetű délelőtti és délutáni próba keretében ez idő alatt Pomázon, majd a zárókoncerthez, kérjük, jelentkezzen az Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javasriptet E-mail címen!

A próbanapokra ebédet, illetve el
őzetesen kottát biztosítunk. Várjuk jelentkezéseteket!

Móczár Gábor
vészeti igazgató
Magyar Kóruskastély

 
Az AGEC EuroChor 2009 képei Nyomtat Email

A 2009-es AGEC EuroChor képeit megtalálja a "Fotógaléria" menüpontban, amit közvetlenül is elérhet innen

 
A VI. Nemzetközi Nyári Kórusakadémia képei Nyomtat Email

A 2009-es Nemzetközi Kórusakadémia képeit megtalálja a "Fotógaléria" menüpontban, amit közvetlenül is elérhet innen

 
Indul az új évad a Magyar Kóruskastélyban Nyomtat Email

 

Örömmel tájékoztatunk minden kedves érdeklődőt, hogy a nyár folyamán nagy sikerrel lezajlott rendezvényeink (VI. Nemzetközi Nyári Kórusakadémia, AGEC EuroChor) és kurzusaink (Blockflöte Mesterkurzus, György Ádám Nemzetközi Zongora Mesterkurzusa) után új évad indul a Kastélyban.

 

Folytatjuk már megkezdett Kastélykoncertek sorozatunkat, melynek során havonta izgalmas és színvonalas kamarazenei hangversenyeket láthatnak, hallgathatnak. Kérésükre minden koncert előtt külön e-mailben hívjuk fel figyelmüket az eseményre, ezt a Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javasriptet   címre írt e-mailben igényelhetik.

 

A csodálatos környezet adottságait kihasználva idéntől tervezzük képzőművészeti kiállítások bemutatását is a Kastélyban. A megvalósuló tárlatokról honlapunkról tájékozódhatnak majd.

 

 

A 2009/2010-es évadban is mindenkit szeretettel vár a Magyar Kóruskastély!

 
<< Első < Előző 1 2 3 Következő > Utolsó >>

oldal 1 / 3